Fel a fejjel programunk


A Gyermekétkeztetési Alapítvány 2009-ben indította el a Fel a fejjel! programját, melyben olyan családoknak nyújt segítséget, akik önhibájukon kívül kerültek reménytelen helyzetbe.

A programban résztvevő családok egy éven keresztül, havonta 25 ezer forintot kapnak.

A pénzből kizárólag élelmiszert vehetnek, melyet számlával igazolnak.

Részletes információk a programról.

 

2010-től napjainkig 276 családot tudtunk támogatni:

2010-ben 16 családot

2011-ben 50 családot

2012-ben 52 családot

2013-ban 54 családot

2014-ben 50 családot

2015-ben 54 családot

A program 2016-ban is folytatódik.






Fontosabb partnerek

Üzenetek

Donáth László üzenete

Donáth László szerint a gyermeknek teremtettségénél fogva jussa van arra, hogy megkapja a kenyeret és a jó szót. A jó szó is kenyér értékű.
Mindaz, aki kenyeret tud keresni, kenyeret adni, az mindenkinek akit elér, adjon kenyeret, válogatás nélkül, és feltétel nélkül!


Részletek

Gryllus Vilmos üzenete

Gryllus Vilmos szerint, az éhező gyerekeken civil összefogással is lehet segíteni, ehhez áldozatkész emberek kellenek, akik támogatják azokat, akik rászorulnak.


Részletek

Parti Nagy Lajos üzenete

Parti Nagy Lajos szerint, az, hogy Magyarországon gyerekek éheznek, a fennálló rendnek, és a fennálló kormánynak a felelőssége - mindig az éppen fennállóé.


Részletek
Copyright © 2014 Gyermekétkeztetési Alapítvány